Gyerekprogramok
A feltüntetett árak magánszemélyek által leadott, családi megrendelésekre vonatkoznak, céges, rendezvényes kérés esetén egyedi árajánlatot készítünk! Megértésüket köszönjük!
Általánosságban a zsúrjainkról:
Zsúrjaink leginkább a 3-6 ill. a 7-10 éves korosztálynak szólnak. Csak bábozást 2 éves kortól ajánlunk, kisebb állatmeséket, amik 5-10 percesek, igy le tudja kötni az egész piciket is. Tematikus zsúrjaink interaktív bábozással kezdődnek, ez hangolja rá a csapatot a témára. Ez kb. 20-30 perc. A mesékben általában van közös dalolás, mondókázás. Ezután a kézműveskedés következik: közösen fabrikálunk, ami illik a témához. Az itt elkészített műveknek sokszor később szerepe is van a zsúrban.
Minden tematikában vannak játékaink az ovis és a kisiskolás korosztálynak is. Mozgásos, ügyességi, és logikai játékokat is játszunk a gyerekekkel, mindig a gyerekek hangulatához, és igényeihez igazodva, a helyszínen döntjük el a sorrendet.
Kalóz kalamajka:
Főleg fiúknak ajánljuk, de a lányok is szeretni szokták. Piciknek, és nagyobbaknak is jó. Hosszabb kalózos, királylányos, éneklős mesével kezdődik. Ideális 4 éves kortól.
- Távcső gyártás: Elkészítjük a saját, különbejáratú kukkerünket, amire később még nagy szükségünk lesz!
- Kincskeresés: A térkép segítségével felkutatjuk a mesés kincset. De jaj, elszakadt a térkép, rakjuk ki gyorsan!
- Kalóz-vacsora: A hajón már minden elemózsia elfogyott. Nem marad más hátra: fogjunk halat a tengerből!
A tündérek álma:
Ez a tematika lányoknak szól, piciknek és nagyobbaknak egyaránt. Egy bevonós, nagyon interaktív mesével kezdődik.
- Virágszirom keresgélés: A szél jól felkavarta, majd szétfújta a szirmokat. Keressük meg őket!
- Tündér-tánc: Virágokon táncolunk, de nagyon ügyesnek kell ám lennünk, hogy le ne pottyanjunk, mert a szirmok szép lassan bezáródnak.
- Szív-út: Tudtátok, hogy a jó tündérek útja szívecskékkel van kirakva? De vajon kinek a leghosszabb a tündér-útja?
Állati bál:
Ez a zsúr is inkább a kisebbeknek szól. Fiúk és lányok egyaránt szeretni szokták. Rövidebb, tanulságos állatmesékkel kezdődik. A történetekben háztáji, és erdei állatok is feltűnnek.
- Állati verseny: Pillanatok alatt kedvenc állatunkká változunk, majd kezdődhet a versenyfutás, -ugrás, -siklás, -kocogás, -szállás... és még akár az is kiderülhet, hogy a csiga a leggyorsabb állat a világon!
- Állati utánzás: Jól ismeritek az állatokat? Tudjátok, hogyan viselkednek, milyen a mozgásuk? Ez fontos, mert hangot nem adhattok ki!
- Állati bál: Ha az összes állatbarát próbát kiálltátok, kezdődhet a tánc! Együtt táncol kutya, macska, egér, medve!
Gyerekprogram árak:
1 óra – 19.000 Ft
1,5 óra – 23.000 Ft
2 óra – 26.000 Ft
Minden további óra plusz 5000 Ft. Budapesten belül ingyenes kiszállással,
Budapesten kívül 110 Ft/ km.
Az árak tartalmaznak miden eszközt és alapanyagot, maximum 15 gyerekre.
Ennél nagyobb létszám esetén egyedi árajánlatot készítünk.